Kézműves Szalon blogja

Kérdések egy ikonfestőhöz

Egy erdélyi magyar lányt, Timea Damot kérdeztük különleges szakmájáról, az ikonfestésről.

Kézműves Szalon: Hogyan lettél ikonfestő? És miért pont az?

Timea Damo: Mivel festészetet végeztem, tudtam róla, hogy működik pár vállalkozás nálunk, és egyszerűen mentem szerencsét próbálni. Elsőre sikerült is, aztán 7 év alatt 3 ilyen vállalkozónál festettem. Mindenki más-más stílusban festett, sokat tanultam, fejlődtem. Szeretek mindig a legjobbaktól tanulni, és persze a kereseti lehetőség is egészen megfelelő.

KSz: Mire festesz? Csak fára?

TD: Festek fára, kőre, sima A4-es lapra is, attól függ, hogy a megrendelő mit kér!

KSZ: Hogyan választod ki a témát? Szabadon rajzolhatsz bármit, vagy másolni kell?

TD: A téma kiválasztása, hát, az úgy működik, hogy az ikonfestészeten belül megvannak a szabályok. Nagyrészt ugye a vallás, bibliai események megjelenítése, megformázása. Az ismertebb szent ünnepeken (Húsvét, Karácsony...), kívül még nagyon sok minden van. A szentek megjelenítése, mint pl. a Szent Család, Jézus, Madonna gyerekkel a főbbek, majd az Apostolok és Angyalok megjelenítése. Ezek nagy részének amint mondtam, megvannak a szabályai, hogy mit hogyan kell pontosan festeni, tehát kötöttek. Ezt én nem nevezném másolásnak, mert minden egyes darab változó, mivel az ember nem képes két vagy több ugyanolyan dolgot megformálni, mindig vannak és lesznek különbségek. A szabad választás lehetősége is megvan, sőt, nagyon szeretem az új dolgok, díszítések alkalmazását az ikonfestészetben. Ezt nevezik modern ikonfestészetnek, ahol a szent, vagy maga az esemény szereplői maradnak az eddigi hagyományos helyzetükben, de a színekben, és a díszletben lehet bővíteni. Persze nem akárhogyan, mert mindennek jelentése van, a feliratnak, a ruha színének és minden apró dolognak.

KSZ: Ki vásárol ilyet? Hol adod el?

Jelentkezzetek!

A Kézműves Szalon a népművészet és az iparművészet közül inkább az iparművészetet támogatja. Szeretnénk bemutatni más kézműveseket és munkájukat is. Szívesen fogadunk jelentkezéseket és ajánlásokat is. Mindegy, hogy profi vagy amatőr kézművesről van szó, legfontosabb a termék. Csak kiváló minőségű, kreatív, eladható termékekkel foglalkozunk.

Indulás!

Örömmel tájékoztatjuk a kedves Érdeklődőket, hogy a Kézműves Blog útjára indult. Blogunkban érdekes történeteket, cikkeket olvashatnak a Látogatók a Kézműves Szalon életéről. Itt fogjuk továbbá megjeleníteni, hogy a közeljövőben mely budapesti és vidéki városban veszünk részt vásárokon. Így ha Önnek megtetszett valamelyik termékünk, talán még a postaköltségen is spórolhatunk.

Új cikkekért nézzen vissza hozzánk hetente.

Tartalom átvétel